Akármit csinálnak balett alapon, az sohasem lesz olyan szabad és teljesen, mindenoldalúlag emberi, mint a szabad technikán alapuló. A szabad technika mozdulattörvényekre épül, a balett-technika speciálisan kiválogatott célok, fix póz – mozdulat – elmozdulás - elemek összeragasztására épül. Természetesen, hogy akkor is mozdulattörvények alkalmazásával érnek el célt, mert ezek tekintetbe vétele nélkül nem lehetne a feladatot elmozogni. De előreadott és ízlés-diktálta célokkal s nem az Antroposz természettörvényeinek testi-lelki ágazataiból eredőleg. Ahol a balett-célok otthon vannak /romantika, Biedermeyer/, ott ragyogók a megoldásai, de eltáncolni egy Phaedrat, egy Elektrat, egy Orpheust és Eurydikét balettcipőben és balett-ízzel, azaz már hosszú évtizedeken át ebben a test-művészetbe belenyomorított izomzattal, olyan sérelem, amelyet csak a mi balettjárta megszokásaink bírnak elviselni. Ráfesthetnek ezekre az adott mozdulatanyagokra annyi felszabadító mimikát, amennyit a tudnak és akarnak, de rögzített elemeivel mindig a testcélúnak benyomása sugárzik belőle. Ez akkor az emberi test szerkezetéből folyó spontaneitások rendszeres keresztültörése a mozdulat mondanivalóján nem zavarhatja meg őszinteséget kereső benyomásainkat, mint ahogy megzavarja a kifejező munkát az eltúlzott mozdulatszélsőségek alkalmainak keresése. Izadora ösztönös táncai és Raymond geometriás elemzésének mozdulat-következményei hosszú évtizedek teoretikus és praktikus <2> tanulmányain át egy elkezdődött orkesztikához vezettek, amelyeket nem lehet sem eltörölni sem megkerülni és amellyekkel minden későbbi mozdulat-ember is vagy itt vagy ott múlhatatlanul találkozik, rajta fejleszt, még ha gondolata máshol is ered /mint Dalczrosenál a zenében/, de mozdulatelméletében ezeket az alapvető határozmányokat fogja megpillantani /erről győzött meg visszavonhatatlanul bennünket egy Manchesterben Lábánnal folytatott hosszú beszélgetésünk és erről győztek meg Ullmann Liza és munkatársa manchesteri iskolájának bemutatásai/.
Ma sokforrású ismeretek világát éljük, a rendszerkeverések művészetét gyakoroljuk, amelyben mindig ott leskelődik az eklekticizmus szelleme. Sokan kezdtük el, sokfelé. Ki messzebb ment, ki megállt, vagy megállították. De ami megvolt, az él – a Múlt marad- mondja Bergson, és jó, ha az „eddig elmentem”-nek címezhető írások megpihennek egy Archívumban, ahol minden gondolatnak közös otthona van, s a régiek megkérdezhetők: merről jöttél és meddig mentél el?
