A Magyar Mozdulatművészetről
(más elnevezései a mozdulatművészetnek: szabad tánc, mozgásművészet, testkultúra, mozdulatkultúra, expresszionista tánc, kifejező táncművészet) egy valódi magyar hungarikum fejlődését tekintve.
általános definició:
A MOZDULATMŰVÉSZETRŐL
A modern tánc a 19.-20. századforduló táncforradalmából születő táncművészeti irányzatok összefoglaló neve. E modern irányzatok szülőhelye Európa és Amerika. Magyarországon ezt 1912-ben elinduló, a két világháború közt virágzó, a negyvenes évek végén, ideológiai-politikai okokból elnémított, de máig tovább élő modern művészeti mozgalmat, mozdulatművészetnek hívjuk.
Képviselőit, nagyfokú szabadság, individuális stílus, előadásmód és technika jellemzi (minden iskola egyedi). Függetlenítették magukat a kanonikus, technikai alapra helyezett klasszikus tánc (balett) kifejezési módjától, stílusától.
Megjelenésükig az individuum ilyen nagyfokú szabadsága nem volt tapasztalható egyetlen táncművészeti mozgalomban sem, így nem véletlen hogy a mozgalom egyes irányzatait szabad táncnak nevezzük.
E művészet valóságtartománya, az emberi mozdulat. Formavilágának a mozdulatlehetőségek szabják határát, melyből a teremtő képzelet választja ki a céljának megfelelőt, így képes a művész akár a hétköznapi mozdulatot is művészetének eszközévé lényegíteni.
A mozdulatművész egyszerre alkotó, előadóművész és rendszerint művészpedagógus, akit mozdulatművészeti individualizmusa folytonos megújulásra, változásra késztet, műve ezért naprakész kortárs művészet. A mester-tanítvány sajátos viszonyában, saját, személyes világán keresztül a mester kalauzolja, vezeti önálló útjára, saját világának kapujába tanítványát. Az önálló, alkotó személyiség kialakítása a mozdulatművészek egyik legfontosabb képzési célja, eszköze a testet és szellemet egyaránt alakító szabadon képző technika. Szemben más táncművészeti irányzatok csak testre koncentráló technikájával, a mozdulatművészeti nevelés középpontjában elsődlegesen a testét birtokló, gondolkodó, cselekvő ember áll.
Rokoninak nevezhető kapcsolatuk "családfákban" mesélhető el. E családok, az egyes rendszerek, módszerek elméleti és gyakorlati tapasztalatainak tovább örökítői, többnyire a század eleje óta. E vonatkozásban a műfajt értékes (talán csak a néptánchoz hasonlítható típusú) tradíció jellemzi.
Az elődök szolgai másolása nem lehet cél, sem eszköz, a helyes út, mely egyszerre kényszer és szabadság az önálló felismerésen - megértésen - kifejezésen keresztül vezet a mozdulatművész számára. A mozdulatművészt képző módszerek célja a test, szellem, lélek harmonikus egységének felépítése, folytonos változtatásra érett művészek és pedagógusok nevelése, az "egészlegesség" ideájával.
E műfaj legfontosabb hagyománya a fejlődésre, megújulásra, egyéniségre, szabadságra való folytonos törekvés. Történeti fejlődését a tradíció és progresszió egyaránt jellemzi.
Másképp definició:
Mozdulatművészet és Orkesztika, a mozdulatok művészete és tudománya - Az emberi test természetes felépítésén és mozgásán alapuló, a szellem szabad működése által vezérelt általános és nyitott mozdulat- és viselkedésrendszer. A táncművészet segítője és kiegészítő tudománya, elméletben és gyakorlatban. (Orkesztika – Dr. Dienes Valéria mozdulatrendszere, mely a mozdulatok leíró tudománya, 1912 óta fejlesztett magyar, táncra vonatkozó tudományos rendszer, mely nemzetközi viszonylatban is egyedülálló (hasonló a magyar származású Lábán Rudolf németországban kidolgozott rendszere mely világszinten ismert.)
A magyar mozdulatművészeti tradíció, 1912 óta töretlen alakul és fejlődik. A táncművészeti területen ideológiai okokból 1950 után tiltott műfaj volt. Iskolarendszerű szakoktatásba való integrációja most kezdődött meg(2010), mint fejlesztő kiegészítő tárgy.
A műfaj bázisa és egyesítője volt a pozitivista szemléletű soknézőpontú pedagógiának, az egészségközpontú úgynevezett „higiénés tornaműfajnak”, a komplex művészeti nevelésnek, és az újító-modernista táncművészetnek. Alapelve a humanizmus, ideája a görögök szépség-jóság-igazság eszményéből merítkezik.
Komplexitását mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy, színpadi művészetként való betiltását követően 1950 után e műfaj követői teremtették meg a gyógytornát, a művészi tornasportot és a tánctudományt. Pedagógiai szemlélete a gyermekpedagógia, a zenei és táncművészeti nevelés valamint a sport oktatás területén továbbéltek, természetesen a műfaj nevének teljes eltitkolásával. Az 1991 óta a főként Orkesztika Alapítvány keretei közt és a táncművészet profi szintjén a Magyar Mozdulatművészeti Társulat képviseli a műfajt.
A mozdulatművészet kifejezést Dienes Valéria használta elsőként a német "bewegungskunst" fordításaként, valamint teoretikus okokból, szemben a mozgásművészet elnevezéssel. (A mozgásnak (általános értelmű kifejezés) olyan jelenségeket nevezünk, melyeknek fizikai oka van, szemben a mozdulattal (szűkített értelmű kifejezés), amely olyan mozgás melynek célja van, vagyis pszichikai valóságunkkal terhelt, töltött, telített mozgás.) Orkesztika (orchesztika) és orcheológia annyit jelentenek: a mozdulat művészete és tudománya (ratio és creatio), úgy együtt - egy komplex szerves egységben - ahogy azok eredendően vannak. (Dr. Dienes Valéria nevezte el így mozdulatművészeti rendszerét 1917-ben, 5 évnyi fejlesztés után. 1917. április 1-én az Uránia Tudományos és Film Színház színpadán debütált - első magyar modern tánc (ORCHEOMAI a szó töve annyit tesz: mozdulni, táncolni ebből kreálta Dienes ezt az elnevezést, orkeszter a görög színpadrész neve ahol a kórus - mozgással és hanggal - kísérte a produkció eseményeit (ezt ma a zenekarok örökölték orkesztra), orchema táncdarab)
A műfaj az európai modern tánc mozgalom magyar megfelelője, sajátságosan magyar fejlődési iránnyal. Iskola-alapítói önálló módszereket alkalmaztak. Egyetlen olyan országról nem tudunk még ahol ennyi egyéni út lett volna. Szerte európában, mindig valamelyik német vagy francia iskolára hivatkozva azok módszereit egy az egyben tanították, mi magyarok saját irányokat vettünk és a nagy közös irányon belül minden iskola a saját útját járta. Ebben az un. állami tanfolyam képesítési feltétele is segített, hiszen csak az kaphatott diplomát akinek saját elképzelése volt a mozdulati nevelésről, vagyis nem csak másolt egy modellt mint ma.
1948 és 1951 közt a baloldali kultúrreform osztályidegen (burzsoá-dekadens, a szocialista embertípustól idegen, pesszimisztikus, spirituális, stb.) művészetnek nyilvánította (szemben a haladó hagyományokkal, mint néptánc és balett), és rendeletekkel, intézményrendszerének felszámolásával, valamint a szakmai szervek elítélésének bevonásával, ellehetetlenítette a művelését.
A korszak szakmai és szakmapolitikai csúcsszerve a Táncszövetség mondta ki szakmaiatlanságát, és művelőit egyszerűen csak dilletánsnak minősítette.
"Ennek érdekében a mozgásművészetet nyilvánosan reakciós irányzatnak nyilvánítjuk, amelynek a mi épülő tánckultúránkban helye nincs sem egészében, sem részleteiben. Ezt a kérdést a közvélemény elé visszük, nyilvános ankéton és a sajtón keresztül." - részlet a mozgásművészetet kiértékelő minisztériumi ülés jegyzőkönyvéből. 1950. július
A politika és szakmapolitika beavatkozásából - a "betiltásból" - származó "rögzült redukciók" vagy nevezzük egyszerűen előítéleteknek, sokféle formában továbbélve, gátolják mind a mai napig a táncszakma egészséges kommunikációját és fejlődését, és szakmai szinten kihat azóta is minden újító táncműfajra. A mindenkori táncszakma képviselői között ismétlődő "tradíció kontra progresszió" vita keretében ismétlődik mindaz, ami akkor a modern tánc teljes tiltásával ért véget.
A mozdulatművészek közül sokan szakmai - és sokan politikai - "átnevelés" után, mégis munkásságukkal gazdagították a magyar táncművészet egészét, és a műfaj sajátos, főként pedagógiai, módszertani, és táncelméleti tapasztalatait átültették más műfajokba is.
Sokan illegálisan vagy legálisan más szakterületeken folytatták tovább munkásságukat (sport, egészségügy, gyermekpedagógia, táncelmélet, tánctudomány), így lehetséges, hogy a műfaj gyakorlata nem veszett el teljesen. De a színpadi ága 1980-as évekig elhalt.
A műfaj és művelőinek rehabilitációja a mai napig nem történt meg se szakmai, se politikai téren.
2006 - Dr. Dienes Valéria - Posthumusz életműdíj, 2006 – Táncművészetért Pálosi István és Fenyves Márk (a táncművészet területén végzett komplex tevékenységért és a mozdulatművészet képviseletéért), 2008 - E. Kovács Éva - életműdíj (eddig egyetlen élőként), 2010 - P. Berczik Sára - Posthumusz életműdíj, 2010 - Szentpál Olga - Posthumusz életműdíj
Ma nem annyira az ideológia, sokkal inkább a pénzügyi és piaci érdekféltés miatt van egyfajta hírzárlat a műfaj körül – amiről nem beszélünk az nincs!- alapon.
egy rövid névsor: (fontosabb Iskola alapítók és örzők a sok százból)
Madzsar Alice (Jászi Alice) (1877 - 1935)
Dr. Dienes (Geiger) Valéria (1879 - 1978)
Szentpál (Stricker) Olga (1895 - 1957)
Mirkovszky Mária (1896-1987)
Kállai (Klein) Lili (1900 -1996)
Berczik Sára (1906 - 1999)
Dr. Dienes Gedeon (1914 - 2005)
Szöllősi Ágnes (192??-2010)
Kármán Judit (1933-2011)
E. Kovács Éva (1922-)
Fenyves Márk (1973)
Pálosi István (1971)
