A Magyar Mozdulatművészeti Társulatról:
Fő célunk a tradicionális modern tánc (a 100 éves magyar mozdulatművészet) hagyományainak megőrzése, korunknak megfelelő továbbvitele és tanítása.
A Magyar Mozdulatművészeti Társulat az “összművészet” jegyében, a táncos és képzőművészeti képiség, és a zeneiség szerves egységére, sajátos, harmónián alapuló formanyelv kialakítására törekszik. A társulat a klasszikus és kortárs terület között és mellett, a magyar moderntánc hagyományokból építkező, de kortárs szellemiségű egyedi stílusával, sajátosan új mozdulatművészeti stílust, és a “klasszikus-modern” tánc műfaját képviseli.
Megnyitása óta rendszeresen játszunk a Nemzeti Táncszínházban, szinte minden évben új előadást is bemutatunk a Refektóriumban vagy a Nagyszínpadon. Tudnánk és szeretnénk is többet játszani, de a színház telitettsége miatt néha csak negyedéves vagy féléves kihagyással jelenhetünk meg.
Társulatunk repertoárja 4 részből áll össze:
1. a klasszikus mozdulatművészet gyöngyszemeit bemutató rekonstrukciók, melyek a XX. Század első felében alkotott művek felújításai, mint például Dienes Valéria: Hajnalvárás mozdulatkórusa (1925), Mennyei színjáték (1915), Berczik Sára darabjai: 1941-ből Halál és a Lányka és az Ötszólamú fúga, 1946-ból Koncertetűd fátyollal, vagy E. Kovács Éva: Elemek Táncszvítje 1943-46-ból.
2. új (ha úgy tetszik kortárs) mozdulatművészeti alkotások, mint az In memoriam Dienes Valéria, Örökkör, Szárnyak Nélkül, Castor és Pollux, Rítus, Bóják, Tükörfényben, stb. Ezek egy része reflektál a felújítások során megtapasztalt stílusjegyekre.
3. gyermek és ifjúságnak szóló előadások, a Karnevál - az Állatok farsangja, Vadhattyúk, Répa,retek, mogyoró - Konyha-só és a Babits verstánc est.
4. a vendég koreográfus program keretében készült kortárs produkciók. Társulatunkkal dolgozott Földi Béla, Mándy Ildikó, Horvát Csaba és Anna Piotrowska.
Az évadban, 2011 tavaszán két premierünk volt, az Évszakok a Táncszínház Nagyszínpadára készült két részes előadás, és a Babits Est (verstáncok), melyet az Erzsébetligeti Színházban mutattunk be a költészet napja alkalmából.
Mindkét előadás nagy sikert aratott a közönségnél.
A szakmát talán megosztotta, a kritikusok egy része nem szerette, de nekünk elsősorban a közönség a lényeg! Nem a szakmának, és nem a kritikának alkotunk. lehet hogy ez nem divatos szemlélet.
Ma, nehéz olyan szakmai visszajelzőt találni, aki rögzült redukciók nélkül, kellő szakmai ismerettel és szakmai alázattal, a műfajt valóban megközelítve értékelné munkánkat, nincs hagyománya ennek. Sajnos azt érezzük, a kritika sajátos szerepválságban van, nem sikerült kinőni a korábbi korszakok szakmapolitikai hangvételét és státusát, ma már sokkal inkább az értelmező szerepre lenne szükség. Kevés a nyitott, szakmailag is érdeklődő kritikus. Rendszerint egyszerűsített általános színpadi nézőpontból, mintegy létező egyezményes „KÁNON”-t sugalmazva, értékelnek. Szerintünk a táncművészet sokstílusú és sokféle diszciplínájú világa nem megközelíthető mélyebben így, még az egyszerű értékítélet szintjén sem. Mindez, ahogy most történik olyan, mintha a tengert meg a mákos gubát hasonlítanánk egymáshoz, melyik mennyit ér.
A táncművészet táncos szemléletű értékelése, de még inkább értelmezése hiányzik, vagy nagyon ritka. Többnyire a színházművészet, a verbális-dramaturgia felől tekintenek a táncra. Természetesen nyilvánvaló, ahhoz hogy mindez másképp legyen, sokkal jobban kellene ismerni az egyes táncirányzatok sajátosságait, sajátos kommunikációs módjait, és az alkotókat, műhelyeket, a történetiséget is az értékelőknek. Megértem az elfogultságtól való félelmeket, de így nem „pártatlanság”, hanem szakmán kívüliség van. De másrészről meg, az alkotók és irányzataik jobb megismerése, akár a próbafolyamat szintjén is, nem csak a szakmaiságot erősítené, hanem a nézők felé való kritikai nyitást is segítené. Sokat lendíthetne a szakmán, a terület jobb megismertetése és színvonalas tánccentrumú értelmezése a visszajelző-rendszerben.
Esetünkben a szakmai zavart az is jól mutatja, hogy a kortárs-modern együttesek közt tartanak számon minket, miközben egy 100 éves tradíciót képviselünk a magyar MOZDULATMŰVÉSZETET (más idők, „trendi” amúgy meg máig élő nézőpontját), egyáltalán nem, vagy csak személyes érdeklődésünk – megközelítésünk - világlátásunk által véleményezhető úgy, mint újító, formabontó vagy kísérletező művészet - a kortárs kifejezés Magyarhonban használt értelmezése szerint. Miközben saját műfajunkban igenis formabontók és újítók vagyunk, a lassan 20 éve formálódó új mozdulatművészeti stílus vonatkozásában is mely a mi sajátunk.
A nézőink megközelítése nagyon eltér a szakmáétól. Nekik nem jelent problémát, hogy bennünket értelmezzenek és önálló diszciplínaként a tánc széles skáláján elhelyezzenek. Sokuk szerint az, amit rendszerint a kritika avíttként értékel, nem negatívum, hanem pozitívum, szeretik és elvárják tőlünk azt az unikális világot, melyet klasszikus hangvételű darabjaink, időtlen, harmonikus, nyugalmas élménye ad. Sokuk fogalmazza meg számunkra mostanában mennyire mások vagyunk „stílusban” a többi együttestől, bátorítanak bennünket saját klasszikus stílusunk és színpadi elveink megőrzésére. Számukra érthetetlen-értelmezhetetlen a mindenáron megújítani, kényszeredetten kortársnak lenni elvárása a szakma felöl. Ők pont az emberi szépségélmény, a humánum, az elemelkedés vágyával érkeznek az előadásainkra. Ezt az ünnepet szeretnénk nekik megadni, a mozdulatművészet természetes mozgáson alapuló esztétikájával, mely tényleg nem hasonlít másra.
Az érdeklődéssel az előadásink iránt nincs baj, sokkal inkább az emberek anyagi helyzete nehezíti meg a színházba járás gyakoriságát. Persze kevés a reklám, különösen az olyan, ami a társulat egyedi jellegét vagy a produkció sajátosságát hangsúlyozná. Önálló plakátra a szűkös pénzügyi keretek miatt 2006 óta nem tellett. A Táncművészetre egyébként is több állami és szponzori pénzt kellene fordítani, hogy megfelelő promóciója legyen, mivel sokszor a potenciális nézőkhöz is nehezen jut el az információ. A médiában, tv-ben alig esik szó a színpadi táncművészetről, és ez nem tesz jót a területnek. Ez egy nem piacosodott művészeti terület.
A táncszínház új szemléletű marketing orientált szervezésében nagyon bízunk, akárcsak a beavató és ifjúsági jellegű programokban, persze ezek eredményei években mérhetőek majd. DE nagyon nagy szükség van erre a befektetésre.
(Nehéz műfaj a tánc. A modern civilizációban, mikor az ember olyan messzire került a természetes környezetétől, mikor a napi mozgás az „egér klikkekre” korlátozódik, a közönség mozgásos nevelése nagyon fontos. Furcsa ellentmondás a tánc (meg)értésére nevelni az embert.
A tánc, ahogy Dienes Valéria írta: az embertest beszéde (nem a nyelve).
Elfeledjük a mozdulat, már mint néma „beszéd” is a mindennapi érintkezés fontos része, ösztönösen használjuk, értjük. Persze ezen a primer szinten csak akkor működik, ha a közös emberit leljük meg, vagy ha ugyanahhoz a kulturális közösséghez tartozunk, és közösek a hagyományaink (mozdulati konvencióink). Idegen kultúrákban olykor egy ismert jelnek is más értelme lehet.
A valódi tánc mindannyiunknak ugyanaz, hisz csak a testen át (nem pedig kulturális előképen át) mindenkinek érthető. A tánc összetett, szavakkal nehezen megfogalmazható érzéseket, hangulatokat fejez ki, gondolatmezőket fakaszt, emocionális kifejező közege, vizuális és auditív (mint információink nagy része a valóságról). Azt mondhatnánk egyszerű, de mivel a nyelv érthetőségében mi 21. századiak annyira hiszünk olyan nehéz is, mert nem engedjük azonnal a tánc erőterébe kerülni eszméletünket. Pedig így élünk, ez a természet adta kommunikációnk, hiszen ha azt látod, valaki összekucorodva üldögél a sarokban, rögtön tudod, hogy szomorú vagy más baja van. Egy szót sem kell szólnia, mégis felismered a jellegzetes testtartásból (a nyelv és verbális megfejtés nélkül is, mert érzed és egyben tudod is). Ránézel és érzed amit ő. A test emlékezik rá neked milyen volt úgy lenni. A Mozdulat, a Tánc így kommunikál. Erre ma már a közönséget nevelni kell. Nevelni, hogy kiszabaduljon a nyelv (a mindenáron kimondás, szóra fordítás, az összetett spekulatív struktúra) kötelmeiből.)
Nekünk az elmúlt közel 20 évben kialakult egy erős törzsközönségünk, akik általában követnek minket más helyszínekre is. Tekintve a az előadások között eltelő időt ez nem egyszerű dolog. Az érdeklődésre példa hogy a mozdulatmuveszet.hu látogatottsága közel másfél millió volt az elmúlt évtizedben.
A Táncszínház erénye a befogadó helyek közül az, hogy a műsorpolitikájában megjelenő sokféleségre való törekvés, szélesebb táncszerető közönséget ér el, és gondoljuk az azonos helyszín miatt a színház törzsközönsége megnéz többféle előadást is.
Munkánk nem korlátozódik a művészetre. Bár ezen a téren is érdekes a szerepünk, míg mások magukat vagy egyéni művészeti koncepciójukat képviselik, nekünk feladatunk egy teljes műfaj hagyományának képviselete is. Ez egyben teher és felemelő gondolat is.
A társulat partnere ebben a feladatban, az a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált is szervező Orkesztika Alapítvány. E két szervezet a művészeti megnyilvánulásokon túl, sokféle formában (pl. Mozdulatművészeti Stúdió), közművelődési - ismeretterjesztő, tudományos, gyűjteményi, kutatási és oktatási tevékenységgel segíti a szakmát és a mozdulatművészeti múlt megismerésének lehetőségét.
Ebben a munkában a Nemzeti Táncszínház fontos partnerünk volt az elmúlt 10 évben.
Boldog 10. születésnapot Nemzeti Táncszínház!
Pálosi István
Fenyves Márk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése