5 éve írták :)

Egy független pszichológus nagy valószínűséggel az abnormitás kitüntetett esetének – sajátos megszállottságnak (elmebajnak) – minősítené mindazt, amit Pálosi István és Fenyves Márk művel immár több mint másfél évtizede: táncművészek ugyanis. (Meg tanárok, meg stúdiót vezetnek, meg együttest igazgatnak, meg tudományos munkát végeznek, meg koreográfusok, meg fesztivál-szervezők, meg menedzserek.) Egy olyan szakma jeles képviselői, mely társadalmi elismertség, érdemi dotáció híján a mindenáron való életben maradásra, a folyamatos túlélésre szocializálódott, következésképp paranoid kissé, s önbecsmérlő. Egocentrikus is, hiszen életösztöne, illetve a közönség kegyeiért folytatott kíméletlen harc rákényszeríti; – nem ismeri tehát a toleranciát, a szolidaritásban rejlő erőt, az “élni és élni hagyni” bölcsességét. Perspektívátlan jövő és gyökértelen múlt: ez is bizony a lehetőségeiben korlátozott, egzisztenciájában veszélyeztetett jelen-lenni akarás következménye. Próbálkozzék csak valaki itt a halottak emlékének áldozni, egészséges utódokról gondoskodni – jaj annak! A hátrányos helyzetűek között is hátrányba kerül ugyanis, hova tovább karanténba. A halmozottan hátrányos helyzet elviseléséhez pedig nem akármilyen megszállottságra, életerőre van szükség; hogyne lenne abnormális tehát…

Fenyves Márk és Pálosi István kórképéhez további adalék: nem volt elég nekik a teher, a bántóan szűkös mozgástér, melyben tehetségüket, szakmai alkalmasságukat bizonyítani kellett, vállukra vették a magyar mozdulatművészeti tradíció szálkás keresztjét, s azzal próbálkoztak. Saját bőrükön tapasztalhatták így Ady profetikus szavait: “Bizáncban is nőtt feledés moha, / De így feledni nem tudtak soha.” (Ady Endre: Budapest éjszakája szól) A szakma ugyanis közel sem hozsannázott, lelkesedett úgy, ahogy normális esetben elvárható volna. Nyilván érdekeket, kisstílű napi alkukat sértett önmeghatározásuk. Jelenlétük ettől kezdve szakmapolitikailag megtűrt ugyan, de voltaképpen nem kívánatos lett. De még ez sem volt elég nekik: a folyamatos megaláztatás, a szakmai mellőzöttség – az intézményi szempontból való “sikertelenség” – további terhek felvételére indította őket. Stúdiót alapítottak, illetve egy időközben nemzetközivé váló Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztivált. [...]

Hegedűs Sándor 

Táncba csalt lehetőségek

7. Szóló és 5. Duó Nemzetközi Tánc Fesztivál
Ellenfény 2006/4 , Archívum/2006